Pedig még nincs is 2010…

November közepe után mindenki számára elérhetővé vált a Microsoft új irodai csomagja, az Office 2010. Egyelőre még csak béta, tehát próba fázisban van a dolog, de már is igencsak használható a cucc. Aki eddig a 2003-as verziót használta, annak bizonyára hatalmas változás lesz majd a 2010-es Office. Az Office 2007 felhasználókban viszont javarészt olyan érzést kelt majd, hogy kijavították és kicsit kiegészítették a 2007-es Office-t. Valójában feleslegesnek érzem az új verzió megjelenését, mert ez nem más, mint az Office 2007 kiegészítése.

A bevezetőben nem leszólni kívántam a programot, hiszen jók ezek az apró változtatások, csupán ezt egy nagyobb kiegészítővel megoldhatták volna. Az Office 2010 telepítője 700 MB-os, merevlemezre telepítve 2 GB környékén van. Ez kb. 30%-al nagyobb terület az Office 2007-hez képest, és kb. ennyi a javítások aránya is.

Az Office 2010 hivatalos gépigénye (minimum):

– Processzor: 500MHz
– Memória: 256 MB
– Tárhely: 2 GB (gondolom, a teljes verzió miatt kell majd ennyi)
– Megjelenítés: 1024*768-as felbontást támogató monitor és grafikus meghajtó
– Operációs rendszer: Windows XP with Service Pack 3 (SP3) (32-bit), Windows Vista with SP1 (32-bit or 64-bit), Windows Server 2003 R2 with SP2 (32-bit or 64-bit), Windows Server 2008 with SP1 (32-bit or 64-bit), Windows 7 (32-bit or 64-bit).

Ehhez annyit hozzátennék, hogy kisebb a gépigénye, mint az Office 2007-é és ez igencsak pozitív dolog. Viszont úgy hírlik, hogy XP rendszereken nem megy a Service Pack 3 javítócsomag ellenére sem. Gondolom, ez is még béta hiba, és a teljes verziónál menni fog rendesen.

Telepítés:

A telepítés a szokásosnak mondható módon megy. Nem igényel különösebb szaktudást. A telepítés alkalmával beállíthatjuk, hogy a csomag mely tartalmát telepítse és, hogy hova. Mindössze ennyi, de ezt megtekinthetitek képekben is ebben a galériában.

Az Office2010 csomag tartalma:

– Microsoft Acces
– Microsoft Excel
– Microsoft InfoPath Designer
– Microsoft InfoPath Filler
– Microsoft OneNote
– Microsoft Outlook
– Microsoft Power Point
– Microsoft Publisher
– Microsoft Share Point Workspace
– Microsoft Word
– Microsoft Tools

Acces:

Az Acces az Office csomag adatbázis-kezelő programja. Nem történt igazi újítás a 2007-es verzióhoz képest, csupán a beállításokat osztották fel jobban. Így könnyebben kezelhető. Megtekintheted milyen az Acces 2010: Acces galéria.

Excel:

Gondolom, nem kell külön bemutatnom az Excelt senkinek. Ez továbbra is az Office csomag táblázatkezelő programja. Megemlítem, hogy cellákba lehet diagramokat tenni (van több). A nagy táblázatok kezelésére alkalmas egység a “Slicer” nevet kapta. Az Excel 2007 apró hibáit kijavították. A 2010-es Excel jól használható, és kiváló a diagram szerkesztő része is. Tényleg minden igényt kielégít. Nézd meg, hogyan néz ki: Excel galéria.

InfoPath Designer és Filler:

Ez a 2 program az Office 2007-ben még egyben volt, de most 2 külön részre szedték. Az InfoPath egyébként hivatalos nevén információgyűjtő program. Elég haszontalan program, semmi extrát nem tud. Kis jegyzeteket, információs blokkokat hozhatunk vele össze. A Designer része, a nevéből adódóan is, ezeknek a blokkoknak a megjelenítésével, míg a Filler inkább a tartalom szerkesztésével foglalkozik. Ha kíváncsi vagy rá, itt megnézheted: InfoPath galéria.

OneNote:

Az OneNote újdonság. Jegyzetkészítő és -kezelő program. Ebből adódóan mondtam azt, hogy az InfoPath felesleges, hiszen ebben ugyanazt elvégezhetjük. Ez egy egész korrekt program, jól használható. Ilyen lett: OneNote galéria.

Outlook:

Az Office 2010 levelező programja. A 2007-hez képest talán annyi a változás, hogy maga a levél szerkesztése lett minőségesebb. Nagyon ki lehet cicomázni a leveleket, és elég tuti sablonok is vannak. Jó pont még, hogy automatikusan beállítja magát az adott hálózatra! Semmi beállítást nem igényel, csak el kell indítani, dolgozik egy kicsit, és már használható is. Képekben: Outlook galéria.

PowerPoint:

Az Office csomag bemutató-készítő programja. A 2007-hez képest újításnak mondható a sok sablon, illetve a kép- és videószerkesztő (akár netes videók is). A kezelés egyszerű, a program nagyszerű. A célra tökéletesen megfelel. No de, hogy lásd, miről beszélek: PowerPoint galéria.

Publisher:

A szokásos kiadványkészítő program. Itt most aztán kitett magáért a gyártó. Rengeteg alap sablon van, és azok kiválóan szerkeszthetőek. Erre a célra jobb programot nem is tudnék mondani. Néhány kép: Publisher galéria.

SharePoint Workspace:

Ismét egy új program. Ez egy webalkalmazás-fejlesztő. Igazából tesztelni nem nagyon tudtam, mert (gondolom bétasága miatt) nem működik tökéletesen. A blogommal akartam összehozni, de nem ment. Sajnos másik saját oldallal sem tudtam használatra bírni. Ennek ellenére erről is készítettem néhány képet: SharePoint Workspace galéria.

Word:

Az Office szövegszerkesztője esett át a legnagyobb változáson. Az már elvárható, hogy a szövegformázást már a legprofibb módon csinálhatjuk, de a Word-ön belüli képszerkesztő gyakorlatilag egy beépített Photoshop. Rengeteg lehetőség van, és akár videókat is kezelni tud. Képek a Word 2010-ről: Word galéria.

Tools:

A 2007-es Office-hoz és a 2010-hez is jár némi extra. Ezek gyakorlatilag ugyanazok, mint a 2007-es verzióban, tehát itt található meg a nyelvi beállításokért és frissítésekért felelős részleg, egy alap képszerkesztő és az Office feltöltője is. Újdonság és egyben talán a legfeleslegesebb újítás lett az Send-a-Smile. Ezzel a kis programmal küldhetünk “szmájlit” és némi dicsérő szöveget az Office-s bagázsnak.

Az Office 2010 összességében egy jól összerakott, hibáktól javított Office 2007. Ettől függetlenül hat (egy kicsit) az újdonság varázsa. Szerény véleményem szerint megéri váltani, aki kicsit elmélyültebben akar pl. a Word-ben, vagy az Excel-ben dolgozni és hasznosnak találja az újításokat. A hivatalos teljes verzió megjelenés január végére várható.

Üdvözlettel Csikós Béla
Én szlogen nélkül segítek neked!

Reklámok

2 hozzászólás to “Pedig még nincs is 2010…”

  1. vastag Says:

    Örülök, hogy módosították az Office programcsomagot…mivel a 2007-es verzió egy kicsit vagány megoldásokkal rendelkezik…mondjam azt, hogy szokatlan az előző verziókhoz viszonyítva.
    Nem rég…kb két hete újra instaláltuk a Wondows opreációs rendszert a gépemen /XP Servispac 3 és Office 2007 és 1 Gb növeltem a Ram memóriát/ … ami tetszik … de senkinek sincs meg a környezetemben az “új” verzió…ezért a régiben kell mindent mentenem , amennyiben kommmunikálni akarok másokkal is…így az élvezet csak az enyém…bízok benne, hogy a 2010-es verzió ettől népszerűbb lesz.

    Köszi a részletes leírást,

    Vastag Laci

    PS Kellemes karácsonyi ünnepeket !

    • pcinfogb Says:

      Vagány? 🙂 Szerintem sokkal használhatóbb lett, mert átláthatóbb. A 2003-as verzióban azért jobban el voltak dugva a dolgok.
      A 2007-es egyébként nem rossz és most szépen kiegészítették, amiből lett ugye a 2010-es.
      Abban nem lesz változás, hogy az új Office is odabiggyeszti a kiterjesztések mellé az x-et, pl. docx. Ez már az új formátum és nem állnak vissza, egyrészt, mert teljesen kompatibilis az új a régivel, másrészt pedig az x-es kiterjesztésű, tehát új verziók több dolgot támogatnak. A Word-ben pl. már szinte Photoshop szintű grafikai megoldások vannak. Ezeket 2003-as verzióra lehet ugyan menteni, de nem azt a “képet” fogjuk visszakapni.
      Végül is ez az új kiterjesztési rendszer is csak azt hozza magával, hogy 3-4 vagy több éves gépünket újítani kell. Noha nálunk ez annyira nem menő, de külföldön (nem a közvetlen Szerbiával határos országokra gondolok főképp) sűrűbben megy a PC csere.
      A 2007-es verzió sikeres, de szerintem a 2010-es jobban az lesz. Véleményem szerint itt fog bekövetkezni majd, hogy ha nehezen is, de eltűnik az Office 2003. Ilyen sorsa lesz az XP-nek is az op. rendszerek terén.

      Köszönöm a kommentet és viszont kívánok kellemes ünnepeket!

      Üdv.B.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.


%d blogger ezt kedveli: